2012. május 9., szerda

Búcsúzzunk...





A hétvégén, anyák napja volt, ami nekem kiskorom óta egy nem szeretett esemény, mert én is szeretném átölelni az anyukám, felköszönteni, de már nem tudom.
Mostanában nagyon sokszor jön szembe velem a halál, a veszteség. A kultúránkból szinte egészen kivesztek az búcsú szertartások, szinte tabu lett a halálról írni, beszélni. A gyász az elengedés egy folyamat, ami minden veszteségnél végbe megy, akár egy szerettünk elvesztéséről, akár egy álmunk be nem teljesedéséről szól.
A múltkor összeszedtem egy pár ötletet, hogy hogyan is lehet ezt a folyamatot egy kicsit könnyíteni. Merjünk szomorúak lenni, sírni, ettől nem leszünk gyengék. Aztán pedig keressük meg körülöttünk, hogy melyek azok a dolgok, amikben ott van ő.

- Ha valamit nem tudtunk elmondani vagy elbúcsúzni, akkor leírhatjuk egy levélbe, rákötjük egy héliumos lufira és útnak engedjük. Jó módja annak, hogy a bennünk rekedt, ki nem mondott gondolatok, érzések kijöjjenek. Olyanok, amik talán még meg sem fogalmazódtak konkrétan.




-Ha nem babáról van szó, akkor csinálhatunk neki egy "életrajzot". Írjuk le milyen fontos történések, helyszínek, emberek voltak az életében, pár jellemző történettel, rá jellemző szófordulattal, a világnézetéből egy egy szeletkét. Ehhez rendezhetünk gyűjtést a családban barátok között.
Mivel olyan régen nincs már velem Édesanyám (5 éves korom óta) nem is tudom már igazán milyen is volt ő. Sok mindenre emlékszem, a hangjára, ahogy mesélt nekem, beszélgettünk, énekelte nekem a reggeli ébresztőt és az esti altatót. Sok mindenben hasonlítunk. Sok mindent ugyanúgy csinálok mint ő, nem tudatosan és csak utána veszem észre. De azt hogy milyen ember volt, milyen tulajdonságai voltak nem tudom, mert mindig gyerekként néztem rá. Ezért azt terveztem ,hogy csinálok egy olyan albumot is amiben azt gyűjtöm, össze hogy a barátjai, családunk hogy emlékszik rá.

- Csináljunk különleges fénykép albumot (srapbook) az emlékére, ahol a rá, vagy a kapcsolatunkra jellemző pillanatok képeit leírásokkal tehetjük megfoghatóbbá és díszíthetjük a hangulatnak megfelelően. Kis személyes tárgyakat is csempészhetünk az oldalra. (utána nézhetsz a www.scrapbook.hu oldalon a technikának. a képet is innen másoltam)
Köszönöm
- Anyukámnak szeretnék csinálni egy ládikát, ahová összegyűjtöm a rám maradt használati tárgyaiból egy párat, levelekkel, fényképekkel, verseivel. Majd azt előszedegetve tudok elmerülni a rá emlékezésben. 


- Nálunk kezdenek a család hagyományaiba beékelődni azok a napok is a különleges napok közé  amikor a hozzátartozóinkra emlékezünk, de nem szomorúan, hanem ahogy emlékeinkben élnek, a maguk valójukban. Pl az anyukám szülinapján mindig valami olyan különleges sütit sütök, amit ő csinált régen, a papám szülinapján, augusztusban görögdinnyét eszünk (mert ez volt a kedvence) és persze közben felidézzük kedvenc történeteiket róluk a gyerekekkel.

- A fájdalom néha nem önthető szavakba. Bizonyos művészi tevékenységek oldhatják bennünk a kimondhatatlant. Keressünk olyan dalt vagy verset, ami elmondja helyettünk. Olyat ami amikor hallgatjuk, úgy érezzük, hogy az író tudja mit érezünk. Próbáljuk lefesteni a hangulatot, vagy egy közös emléket.

- Van még egy merész tervem, vágyam. Szeretnék egy kis kopjafát faragni anyukámnak és a nagypapámnak. Találtam egy erdélyi mestert akitől tudok megfelelő fát, szerszámot kapni és segít a tervezésben és kivitelezésben is. A kopjafáknak van egy szimbólum világa, ami elárulja, hogy milyen embernek készült. Ami közben készítek valamit, mindig a leendő tulajdonosára gondolok, szinte látom a szemem előtt. Így képzelem ez a faragásnál is. Még azt is eszembe jutott, hogy aki szeretne a családból csatlakozni, vághatna egy pár kanyarintást, hogy részese lehessen az emlékezésnek.

- Amikor anyukám elbúcsúzott tőlem, azt mondta, hogy amikor a felhők mögül kisüt a nap, akkor ő mosolyog rám. Azóta is sokszor mosolyog, mindig éppen akkor amikor a legnagyobb szükségem van rá. Hiszem hogy itt van velem és azokkal a kis szertartásokkal amiket leírtam, még erősebben érezem majd a jelenlétét.

Jól esik ha visszajelzel vagy megosztod  ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot: Orsi

15 megjegyzés:

  1. Orsi, nekem nincsenek még fájdalmas búcsúim, de nagyon köszönöm, hogy ilyen szépen összeszedted. Nagy munka lehet mögötte...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen Virág! Hát ez egy belső munka. Bennem van és dolgozik...

      Törlés
  2. Kedves Orsi!
    Szeretem olvasni az írásaidat, és ez most különösen megfogott. Van egy gyászcsoportom a gyülekezetben, ahol beszélgetéssel, zenével, történetekkel éljük meg és egyben oldjuk a gyászt, de talán még kreatívabbak lehetnénk. Ehhez is ad inspirációt a bejegyzésed. A lufis gondolat most nagyon tetszik. Lehet, hogy az utolsó nyár előtti alkalmon elengedünk pár lufit a Dunaparton.
    Szeretettel gondolok rád, a bátor édesanyára,
    Katalin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katalin!
      Milyen jó ez a csoport lehetőség! Még vannak ötleteim, esetleg konzultálhatunk!
      Én is szeretettel gondolok Rád!

      Törlés
  3. De szep volt, Orsi, koszi! Epp a napokban gondolkoztam rajta, hogy vajon ha tortenne velem valami, mire emlekeznenek belolem a lanyok. kicsit most erre is valaszt kaptam.
    Beteg volt anyukad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen beteg volt, a rákkal küzdött. Egyszer nyert, aztán alul maradt. Úgy hiányzik, sokszor, hogy tudjam, hogy miről mit gondolt. Egyszer láttam egy dokumentum filmet utolsó stádiumos rákos anyák különleges naplót írtak a gyermekeiknek. Nagyon megható volt számomra.
      Hát ez hogy mit hagyok a gyermekeimnek engem is kezdettől fogva foglakoztat. Azt hiszem én ezért is szeretek játékokat és tárgyakat készíteni nekik. És a blog írásomnak is van egy archiváló célja, persze elsősorban, hogy együtt nézegessük sok év múlva.

      Törlés
  4. Kedves Orsi!

    Nekem sokszor eszembe szoktál jutni, hogy milyen szörnyű lehet Anya nélkül felnőni. ha olyan felhős, napsugaras képet látok az égen, mindig te jutsz eszembe, és olyankor mindig mosolygok én is. Nagyon nehét lehet Neked ezt a gyászt hordozni, és bár átélni nem tudom, de egy szeletet néha.néha megosztottál és megosztasz velünk, és ezt köszönöm.
    Ezt a Búcsúzzunkat is köszönöm.
    Réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Réka!

      Igen nehéz volt, sokszor most is az. Ez a hiány ami lenyomatként van a szívemben, tett olyanná amilyen vagyok most. Ez teszi lehetővé, hogy meglássam mások lenyomatát.
      És azért voltak nekem szerető nagyszüleim.
      Aranyos hogy te is mosolyogsz vissza!

      Törlés
  5. Orsi, visszajöttem még...:)
    A kopjafával kapcsolatban szeretnék kérdezni. Te tudod, mi mit jelképez a kopjafán? Erdélyben vásároltunk egy könyvet erről, de mikor hazajöttünk, és kiolvastuk, rájöttünk, hogy lényegében semmi konkrétumot nem tartalmaz, csak arról mesélt, hogy bizony minden faragás jelent valamit...de hogy mit, arról szemérmesen hallgatott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még én sem vagyok ennek tudora Virág. Felvettem a kapcsolatot egy mesterrel, majd ő fog kitanítani. Szívélyesen segít. www.kopjafa.hu oldalon megtalálod. :)

      Törlés
  6. Orsi, én is köszönöm, hogy elolvashattam. Nekem most a harmadik várandósság alatt a kezdettől naponta többször előjön az elmúlás, és az örökkévalóság, az emlékezés, és a felejtés kérdései. Nekem hála Istennek nincs még ilyen fájdalmas veszteségem, lehet, hogy ezért gondolkodom máshogy az emlékezésről. Bennem az utóbbi hónapokban eléggé megkérdőjeleződött,hogy van-e egyáltalán objektív személyisége az embernek.Vajon az én saját énképem, mennyire fedi le az, ahogy a férjem, gyerekeim ismerőseim megtapasztalnak? És ha csak kis részben akkor melyik a valódi kép? Mindegyik, egyik sem? Az egyik legfontosabb személy számomra ezekben a hetekben az egyik dédmamám, akivel nagyon-nagyon ritkán találkoztam, és az én 8 éves korom körül halt meg. Részben a saját igen-igen halvány emlékeimből raktam őt össze, részben a különböző nagyon-nagyon szűkszavú és kevés családi sztorikból, és tudom, hogy nem egyenlő azzal a személlyel, akinek önmagát tartotta, vagy akit a gyerekei megismertek. Úgy érzem, hogy több információ nem feltétlenül vinne hozzá közelebb, illetve, hogy ennek ellenére tudok hozzá kötődni, hogy vannak olyan vonásai, amiket intuícióból tartok csak hozzá tartozónak. Valami miatt meggyőződésem pl., hogy nagyon jól tudott szülni, pedig semmit nem tudok róla ebben a vonatkozásban azonkívül,hogy három gyereknek adott életet. Amikor a kisbabám megfordult a méhemben a harántfekvésből fejvégű fekvésbe, nagyon furcsa tudatállapotban voltam, és teljesen úgy éreztem, hogy ő biztatja a kisbabát, aki még az ő világa és az én világom közötti kapuban várakozik, hogy mit kell tennie, hogy ott van a csöpp testében a tudás, csak engedje megvalósulni...Ehhez képest az is lehet, hogy rossz szülésélményei voltak, nem is tartotta ezt az egészet fontosnak..stb.Nem akarom tudni az igazat, bármilyen kegyetlenül hangzik.Úgy érzem, őt sem zavarná, hogy így gondolok rá, függetlenül attól, hogy milyen volt valójában... Vagy, hogy létezik-e olyan, hogy "valójában"...Bocsánat, ha nehezen érthető voltam, illetve kicsit "lilaságokat" írtam.:) Egy jó ideje lezártam már ezeket a kérdéseket magamban, de Hármaska olyan spirituális útvesztőbe rángatott, ahonnan szerintem már sosem fogok tudni kievickélni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nati, hogy megosztottad. Hát az elején felvetett dolog önismereti jellegű és a pszichológia megadja rá a választ. Ha érdekel, akkor levelezhetünk róla. Nagyon érdekes az amit a dédiddel kapcsolatban leírtál. Olyan jó, hogy ennyire utat engedsz az érzéseidnek és hallgatsz befelé! Meséltél róla a fiúknak is?

      Törlés
  7. Szia!
    Teljesen véletlenül tévedtem ide a blogodba, s ez a bejegyzés volt az első,amit olvastam. Bizonyos szempontból hasonló cipőben járunk. Én is elvesztettem az édesanyámat,aki szintén a rákkal küzdött hosszú évekig. Bár én már 16 éves voltam, amikor elment, de még így is nagyon kevés időt tölthettem vele.Valóban igaz, hogy az idő segít begyógyítani a sebeket, de sajnos sok emléket is magával visz. Halványodik a kép, a hang, az illat... S a fájdalom érzése nem,de ezek a dolgok nagyon hiányoznak belőle. Én azt gondolom nem tudtam Őt teljesen elengedni, az évfordulók, születésnapok megviselnek. Próbálom a gyerekeimnek átadni, milyen is volt Ő, hogy vigyék tovább majd az emléket. Kicsit bennem él egy félelem is, hogy az én gyerekeimnek ne kelljen átélniük ezt, s sokáig lehessek/lehesünk velük!
    Örülnék, ha máskor is írnál e témáról is,addig majd böngészgetek a régebbi bejegyzéseidben!
    Köszönöm,hogy leírhattam!
    Szeretettel:
    Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy leírtad Judit! Remélem, hogy segített neked a bejegyzés emlékezni és a félelmeidet egy kicsit csendesíteni. Egyenlőre nem tervezem, hogy írok még erről itt. Viszont ha szeretnél szívesen levelezek veled. Az email címemet megtalálod az oldal jobb felső sarkán. Szeretettel: O.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...