2010. december 3., péntek

mézeskalács I.

Az elmúlt héten mézeskalács adventi koszorúkat gyártottam. Limaránál láttam és eldöntöttem, csinálok ilyet. Körülnéztem a neten és csodálatos dolgok vannak! Aztán az óviba felajánlottam hogy csinálok egy párat és a bevétel mehet a csoportpénzbe. Ime egy része:



A részletes leírása a koszorúnak:
A recept Limarától van, csak lefeleztem, mert így is elég sok. Ebből az adagból kijön egy koszorú és egy ház és még marad is. Persze a tészta eláll.
Hozzávalók:
20 dkg méz
15 dkg margarin
Mikróban összemelegítem, míg a vaj elolvad.
25 dkg porcukor
3 egész tojás
1 tk. szódabikarbóna
fél cs. mézeskalács fűszerkeverék
Ezeket összeturmixolom.
hozzákeverek még 70 dkg lisztet.
Ezt letekerva pihentetem 24 órát.
Nagyon kell vigyázni a tészta arányaira. Első nagyon jól sikerült, finom és puhák voltak a formáim. Másodszor több liszt került bele és kevsebb tojás, sporolni akartam Olyan lett mint a gumi, hihetetlen nehezen dolgoztam vele. Harmadjára pedig több cukrot raktam bele mert elnéztam a receptet, így gyorsan kiszárad.
Megterveztem papíron a koszorút. A mécsesek köré szíveket rajzoltam és a  csillag átmérőjének megfelelő négyzetet 8-ba hajtottam, így vágtam szimerikus csillagot. A koszorú sablonját kartonból vágtam ki. A tepsi alján kinyújtottam és kivágtam a sablon alapján. 175 fokos sütőben 10-12 percig sütöttem.  Még melegen érdemes kivágni a mécses helyét a mécsestartó alumimiummal. Aztán megirókáztam őket.1 tojás fehérjéhez kb 20 dkg porcukrot szitálok és még annyit adok hozzá, hogy ne legyen folyós. Egy vadtagabb zacskóból nyomom ki. Az egybefüggő fehér mázt pedig higgabbra csinálom és kanállal teszem rá (esetleg színezem).

A házikót hasonlóképpen salonból csinálom. Miután megírtam az alkatrészeket, uánna kenem csak be a nagy csillagot mázzal és abba állítom bele az egyenes aljúra vágott kellékeket, amiket egy háromszögalakú, mázzal bekent támasztékal erősítek meg.

                                   
A koszorúnál kvágott darabokat így használtam fel:

2 megjegyzés:

  1. Csodaszépek a koszorúk, olyan ügyes vagy, mindig nagyon ötletes dolgokat készítesz!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...