Címkék

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkotás a gyerekekkel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkotás a gyerekekkel. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 19., péntek

Képeslapok, ajándékkísérők mézeskaláccsal

A gyerekekkel szaggattuk ezeket a mézeseket, aztán én megírtam őket. A színesek folyékony ételfestékkel vannak lefestve. A mai reggelig nem tudtam, hogy mit adunk a tanítónőknek csak úgy jelképesen. Gondoltam valami képeslapot és szívesen adok karácsonyfadíszt is. Olyan jó, hogy ha kiteszik a karácsonyfára, így egy kicsit mi is ott lehetünk velünk :)
Nos ezt a kettőt kombináltam és ráfűztem a karácsonyfadísz mézeseket egy egy kartonra.




Bocsánat a bénaságomért, de hiába forgattam, nem akart úgy maradni a kép. De ezek a kedvenceim így muszáj volt. A rózsaszín korcsolya és a piros hintaló sajnos már elutazott az iskolába.
Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

2014. december 11., csütörtök

Pirogravír technika ajándékba

A helyi iskolábaól minden évben a harmadikosoké az iskolastand a falusi karácsonyi vásárban. Idén a nagy fiamékra dekrült a sor. Ezt azt jelenti, hogy az összes szülő összefog s mindenki vállal valamit. Valaki süt, más épít, valaki árul stb. Én az idén rengeteget kézműveskedtem. ezeket akarom bemutatni, hátha kaptok ötletet belőle. Az egyik fő alapanyag a fa volt és pirogravírral és festéssel díszítettem. Nagyon egyszerű technika, aki nem biztos a rajztudásában az sablonnal csinálhatja. Dobozok kincseknek:
 Elöszőr előrajzoltam a mintát, majd beleégettem. Akrill festékkal kifestettem. Pácom nem volt, így kávéval festettem át, hogy szép színt kapjon. Aztán a végén lakkoztam.


Díszek, nyakba, fára, ajtóra:


Brossok:
Ajtódíszek:

A gyerekekkel gyapjúból virágokat nemezeltünk hajgumira, hajpántnak. És hóemberek szintén gyapjúból, ezeket egy következő posztban.
Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

2014. november 16., vasárnap

Osztályközösség javító festés

A mai ötletemet elsősorban tanítóknak ajánlom, de családban is el tudom képzelni. (Vagy akármilyen csoportban ahol ez alapján át lehet beszélni az együttműködési szabályokat is) A Pinteresten találtam az eredeti ötletet, angol szöveggel. Azt fordítottuk németre.Magyarul így hangzik: Mindannyian mások vagyunk, de ebben az osztályban együtt úszunk.
Virág lányom első osztályába vittem az ötletet és segítettem a kivitelezésben is.
Az alap ötlet az volt, hogy mindenki elkészíti a saját halát, aztán beszélgetünk róluk.
Rajzoltam hal sablonokat, különböző alakban, és nagyságban. A gyerekek ezek közül választhattak. Több féle technikát is felajánlottam.
- Krepp papír galacsinokkal teleragasztani a kartont
- színes papír csíkokkal teleragasztani a sablont
- zsírkrétával mintákat rajzolni, majd vízfestékkel átfesteni, így ha elég vizet használtunk akkor meglátszik a minta, mivel a zsírkréta taszítja a vizet
 A legutóbbit választotta szinte mindenki. Csináltam bemutató darabokat, amiken különböző minták voltak, csiga vonal, hullám stb. Ötletek a halak mintáihoz ITT.
Miután befejeztük a munkát, jó alkalom adódik arra, hogy elbeszélgessünk arról, hogy mennyi féle halacskánk lett, mindegyik más, mint ahogy a készítője is. De mégis mindannyian beleférünk a tóba/tanterembe és itt együtt úszunk/vagyunk. Ha bátrabbak vagyunk akkor megnézhetjük ezeket a másságokat, akár kiterjesztve egy szélesebb körre is és beszélhetünk a fogyatékokról, hátrányos helyzetekről is.

Jó ránézni, hogy ilyen színes és mindenki más, ugye?


Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

2014. november 9., vasárnap

Töklámpások a tökfejeken túl


Nagyon hiányzik a blogolás, sok ötletem is van, így újra belefogok az írásba!

Aki nem szeretne tökfejeket faragni, annak megmutatom a lámpásainkat.
Az oviban minden évben van tökfaragó buli. Elmegyünk a gyerekekkel, viszünk egy tököt és ott megfaragjuk. Az idén egy baglyot néztem ki: Íme:
 A többi tök a többi családtól:

A tavalyi egy kastély volt, ami nappal is mutatós volt:

Ehhez nem a tetejét, hanem a hátulját vágtam le, hogy a gyerekek ki tudják kaparni a magokat és be tudjuk tenni a mécsest. Elkezdtünk elektromos gyertyát  használni, mert nem égeti meg a tököt belülről.

Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

2013. július 31., szerda

Buli van a tündérkertben- Party

Annak tiszteletére hogy elkészült, amolyan házavató.

Az előkészületek:
Mobil tűzrakó egység:
 melegragasztóval összeragasztottam
Íme a helyén:


 A zászlókat Virág segítségével készítettük. Ő csoportosította a színeket, (Simon meg tanulgatta őket)
Torta gyurmából, ajándék dobozka becsomagolva, lufi nemezgolyócska dróton.

Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

Kikötő, hajókkal- Port with tiny ships

Kihasználva a lehetőséget, hogy egy patak folyik át a kerten, -ráadásul pont a tündérkert mellett,- hajókat építettünk.
We have got a little creek in the garden, near the Fairygarden.

 Dióhéjjakba viaszt csöpögtetve fogpiszkálót állítottam, anyagból vágtam ki a vitorlát.


 Híd vezet a szárazföldre a stégről pedig kényelmesen lehet beszállni a csónakokba.
Bridge leading to the mainland. Easy going to the ship from the pier.

Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

Tündérkert a szobában- Fairy Garden inside the room!




Pályázok vele, I'm enter to a compition:

Fairy Garden Contest 2013 on The Magic Onions
Eredetileg csak inspirációnak szántam a rönkházat, de a gyerekek kedvenc játszó helye lett.
This is the  favorite playgraund, actually.
 A kerti tóban lehet strandolni. Can swimming in the lake.
 A katicalány nagyon szeret fürödni és napozni. Ladybirdgirl love (sun)bathe.
 Egész szép termés lett a kertben. A sünfogattal lehet csak elhúzatni.
This year very nice crop came from the garden. Must deliver with the hedgehog wagon.
 A házőrző. Watchdog.


Így alakult át: The transform:


http://www.mezeiorsi.blogspot.de/2013/06/faronkbol-tunrhaziko.html

A ház mobil, így bárhová költöztethető :) The hause is mobil, so can move anywhere.




Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi
I'm glad when I could give any idea. I'll happy when you write me your opinion. With love: Orsi

2013. július 30., kedd

Tündér, manó leírások

Találtam pár leírást hogyan népesíthetjük be kis kertecskénket:

Az alul linkelt oldalon fázis fotókkal kísért-angol nyelvű- leírás van erről és több barátjáról is.


http://daily-colours.blogspot.nl/2013/03/diy-tutorial-wee-felt-folk-with-free.html

Ezeken az oldalakon főleg a babák ruhájának szabásmintájáért és díszítésük ötletességéért csatoltam.


http://fr.scribd.com/doc/61365396/Felt-Wee-Folk
Ilyen klassz manókat lehet tűnemezelni. Az alábbi linken egy részletes, egyszerű leírást láttok rá!

http://fionaduthie.blogspot.de/2011/01/love-gnomes.html

Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

2013. július 24., szerda

Véget ért az iskola!!!!!!!!!!!!!!!!!



és persze az ovinak. Elbúcsúztunk a rendes ovitól (illetve Simi veszi  át a stafétát), jövőre Virág iskola előkészítős lesz.
 Ezért készítettünk ajándékot  a nagyon kedves, mindig meleg szívvel fogadó óvónéniknek. Virág rajzolt és nemezelt. A szívecskét tűnemezzel készítette, sütikiszúróforma segítségével. A követ hagyományos nemez technikával, aztán kihímeztem. Virágosra. Azért, hogy emlékezzenek arra, hogy az első magyar szó amit megtanultak a virág, hiszen így szólítják Virágot :)
Nagy az öröm :)
Ez Marci ajándéka. Szintén ő tűnemezelte, aztán egy kicsit rásegítettem :) Borzasztóan idegesít, hiába forgatom, csak így hajlandó kitenni a blogspot. Bocsánat.
 Marciéknál pedig egy nagyon kedves gesztussal záródott az év, aminek nagy a szimbolikája. Minden gyerek nevére kitöltöttek egy képeslapot, és egy lufihoz kötötték. Majd a lufit az utolsó óra után minden gyerek egyszerre felengedte és várják, hogy aki megtalálja, majd vissza küldje, azzal a címmel ahol megtalálta.




Jöhet a nyár!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Akármit is csinálunk fellélegzünk. Csak egyszerűen lazítani szeretnék!

Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...