Anyáknapi képkeret

Már régen nem irtam, mert nem szakitottam rá időt, hogy mindent leírják, képeket töltsék fel. De az elmúlt időszakban többször is néztünk vissza a gyerekekkel a blogon dokumentált dolgokra és rájöttem hogy mennyire hasznos.
Az emlékek nagyon fontosak szerintem. Nem azért hogy mindig hátra nézzünk hanem hogy meghatározzuk, hogy most kik vagyunk. Ennek alap kérdése hogy honnan jöttünk és milyen utat jártunk be.
Anyák apja óta formálgatom ezt az alkotást, ami gyerekkoromban meghalt anyukámnál/ról készült. Elég nehezen jutottam dűlőre a kiegészítő szint illetően. Sárga volt a kedvenc színe, így szerettem volna ha az dominál. A rózsa a kedvenc virága. Mindennek jelentése van a számomra, a bekoszolódott gyűrött emlékének, amiből mégis virág nő ki, a valóság fekete színének vagy a képzelet zöld színéről elérte kell virágnak vagy a csillagoknak.

 Egy emlék falnak az első darabjaként fog díszelegni a hálószobánkban.

Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

A mi kis rigónk /fiókanevelés /a kezdetek

Tegnap este amikor szerettem volna meglocsolni a virágokat a balkonon, egyszer csak megmozdult valami a cserépben. Egy kismadár volt. Nézegettük honnan esett le, de esélytelen volt visszatenni :( Így úgy határoztunk, hogy megpróbáljuk felnevelni. Először azt sem tudtuk, hogy milyen teremtmény szegény. Így nézett ki:

Először seregélynek tippeltük, de utána néztem és legjobban a feketerigó fiókához hasonlít. Aminek nagyon örülök, mert már gyerekkoromban sokat figyeltem őket, nagyon okos madarak.
Nagyon klasszul össze van foglalva itt a különböző fiókákkal való teendő nagyságuk és fajtájuk szerint.Ezen a linken pedig arról írnak, hogy biztos hogy megmentendő-e a fióka, ne avatkozzunk be feleslegesen!
Készítettem neki vacsorát. főtt tojást az állati fehérje miatt, porított tojáshéjjal és egy kis kukoricakásával. Este már nem evett, aludt. De annál inkább másnap reggel:

 Csipesszel etetjük

 pipettával itatjuk.

 A gyerekek gondoskodnak róluk és ez annyi mindenre tanítja őket élmény szinten, ami bennük marad egész életükre.

 Csináltunk neki egy kis fészket ahová vissza tud húzódni, ha el akar bújni, vagy fázik. Tettem be egy filcből készült kismadarat neki, hogy ne legyen egyedül. Nem tudom, náluk mennyire fontos a bőr, akarom mondani toll kontaktus, de gondoltam legalább melegíti és mivel egy testvérével együtt esett ki (aki keményre esett és elpusztult), őt is pótolja.

Így megy az etetés, a három és fél éves fiam által. 

Igyekszem folytatni a történetet, beszámolni a fejleményekről

Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

Az én Nagymamám ÉLETE

Az én Nagymamám idén júniusban betöltötte a 96.évet. Hogy pontosan melyik nap azt csak ő tudta, mert a hivatalok mást állítottak, az eredeti papír már elveszett.
Januárig egyedül lakott a két szintes családi házban és nagy részt ellátta magát és várta a népes rokonságot. Július végén kórházba került, és én haza utaztam a gyerekekkel, hogy látogathassam. Majdnem két hétig mehettem hozzá minden nap. Hatalmas ajándék volt ez nekem. Az utolsó napon is ott voltam vele, sajnos az utolsó perceire kiküldtek. Szeretném ezeket az élményeimet kibeszélni, de mégsem szomorkodni jöttem, hanem azért ,hogy megmutassam mekkora íve volt az életének, milyen szép kerek, életfeladatait és azon túl is teljesítve.
5 éves koromban halt meg anyukám, azóta ő nevelt a Nagypapámmal.  Ekkor ő 68 a Papám 75 évesek voltak. Előtte egy pár évvel költöztek át az Alföldről és építettek fel egy házat Balatonalmádiban.

Olyan nehéz róluk külön beszélni. A Nagypapám is fantasztikus ember volt, az egyik akit a legjobban szerettem. Több mint 69 évet éltek együtt, szeretetben, egymást mindig saját maguk elé, helyezték tisztelték egymást.

 Mégis szeretnék most a Mamámról írni. Ami a legjobban lenyűgözött az, hogy mennyire ért a kisgyerekek nyelvén. A semmiből csinált játékot. Elszórakoztak egy süteményesdoboz pörgetésével vagy csak úgy egymással.

 Szerettek labdázni, focizni is. Mama leült egy székre ők meg rugták neki. Itt Simi elég korán kezdte

 A kedvenc elfoglaltság mégis a toll pihe fújás volt. Ezzel igen hosszú időn keresztül tudtak elszórakozni.

Ilyen önfeledten tudott velük együtt nevetni (itt 90 éves) és ezt ők a hűségükkel hálálták meg. Különleges kapcsolata volt mind a háromnak vele.

Amikor a harmadik gyermekünk született eljött hozzánk 2 hétre segíteni, 93 évesen.

Amit tőlük tanultam és bennem él ebben a József Attila: Születésnapodra című versében jól össze van foglalva:

"Istenedhez, angyalodhoz
nem választott akarathoz, 
maradj hű adott szavadhoz
álmaidhoz
szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz!
...Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak.
Ne vedd magadra ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy"

Agnes Vanilla megzenésítette.

Készült egy képvetítés a temetés utáni torra, életének 96 kockájával. Nem tudom mennyi jön át nektek belőle, de többen ismertétek, így hálával és büszkeséggel mutatom meg a videót,( ha elkészül a végleges alakja): Ő volt a NAGYMAMÁM!

Egy pár családi képünk, amiket szeretünk :)

Csodák márpedig léteznek...

Avagy, miért is kezdtem tündérkert építésbe.

Milyen útravalót hoztunk magunkkal a gyermekkorunkból? És mit adunk a gyerekeinknek? Megsütjük-e a hamuba sült pogácsát, hogy útjukra bocsássuk őket, szerencsét próbálni, vagy inkább úgy mondanám, hogy a saját útjukat járni? Megmernek-e küzdeni a hétfejű sárkánnyal a munkahelyükön vagy a kapcsolataikba, segítik-e egymást? Hisznek-e majd a mesében, a csodában ami megtörténhet.

Irigykedve nézem, hogy gyermekeim fejébe mekkora fantázia van. Azt hogy egy egy helyzetet milyen máshogy látnak, mennyi fajta megoldás van bennük. Szeretném, ha ezek nem olvadnának bele valami monotonitásba. Ezért igyekszünk tenni is. Vannak nálunk csodák. Sok apró, pl. a természetre és az új dolgokra, mások teljesítményére való rácsodálkozás. A feladatom, hogy kinyissam a látóterüket arra, hogy észrevegyék a sok különlegességet körülöttünk és bennük. Vannak saját meséink is. Nem is tudom, hogyan alakult, de főleg Virágnak fontos a családi mesénk, miszerint a férjem megmentett engem a sárkány karmai közül, ahol raboskodtam és vártam a herceget. Az apukájuk, félelmet nem ismerve megküzdött a sárkánnyal és bátorságának én lettem a jutalma :)
Néha meseszerűen magyarázunk meg dolgokat, mint pl. a múltkor szilvakrém levest készítettem tojáshabbal, amik mint a bárányfelhők úsztak a leves tetején. Úgy tálaltam, hogy olyan közel jöttek a felhők a tetőtéri konyhaablakhoz, hogy kinyúltam és azokból szakítottam. Tettem ezt azért, mert ha azt mondtam volna, hogy tojás van a tányérjukban akkor nem is kóstolták volna meg. Így viszont ha meglátják a bárányfelhőket habosodni az égen, akkor kérlelnek, hogy újra szedjek belőlük :)

A tündér kertet építve -azon kívül, hogy a kézügyességüket fejleszthetik- megelevenedhetnek a gondolataik, amelyekben elképzelik a kis lényeket. Segítenek ők is tervezésben, ezáltal megvalósulhatnak vágyaik. És ami legalább ennyire fontos, hogy együtt működik a szüleivel és a testvéreivel, együtt játszunk.

Hogy mindannyian tündérekké válhassunk :)

Építsetek ti is tündérkertet! Pályázati kiírás

Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

CSALÁDFA A FALRA FESTVE

Már régóta készültem megmutatni nektek ezt a büszkeségemet, ami a lakásunkat díszítette. Azért írtam múlt időben, mert elköltöztünk (ezért nem jelentkeztem régen), így most már a szép fehér fal van újra a helyén. A két fa a férjem és az én családom fáját ábrázolja. Nem sikerült mindenkiről képet szerezni, ezért hiányos.  Pedig minden ágnak jelentősége van. Van ami letört, van ami sok hajtást hozott...

 Került rá egy madáretető, az eredeti tervek szerint lámpaként működött volna.

Ez a mi kis családunk ága. A kedvencem. Itt össze kapaszkodik a két fa és egy új is fácska ered belőle. Az ágak magassága jelzi a születési sorrendet :)

 A szoba tetőtéri ezért a fura kép. A fát előrajzolás után egy óra alatt megfestettem egyszerűen vízfestékkel. A leveleket a gyerekekkel krumplinyomdával festettük.

Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

Neuschwansteini kastély

Talán az utolsó napsütéses őszi napon látogattuk meg ezt a mesebeli helyet a barátainkkal.

Az autópályán haladva egyszer csak a nagy síkságból méretes hegyek emelkedtek ki. A legmagasabb tetején még hó is volt. Egy helyben dolgozó magyar pincér elmesélte, hogy a esett 5 cm hó 2 hete.

Ezt az épületet meglátva, nagyon boldog lettem. Ugyanis ez a kép szerepel az én gyermekkori fotó albumomba. Én magam nem jártam itt, de anyukám igen. (Anyukám még kislány koromban meghalt, így nem mesélhette el az élményeit nekem. Nem sok emlékem maradt utána. Úgy nyomozok utána és most megint találtam valamit!) Ez a hegy aljában egy kis vendéglő.

Innen vezet fel a kacskaringós út. Jó kis séta az erdőn keresztül a kastélyhoz. Persze lehet hintóval vagy busszal is menni, de mi gyalogoltunk, ami egy háromnegyed óráig tartott.

Ez a kastély belseje, az épületbe magába akár 2 órát is várakozni kell hogy bejusson az ember. De a jegyet a hegy aljában kell venni. Mi is láttuk a sort odalent és vicceltünk is, hogy majd ott fent nem lehet jegyet venni és jöhetünk vissza. És tényleg :) De kihagytuk.

Helyette gyönyörködtünk a kilátásban.

A kastélyon túl van egy híd is amit azért építettek hogy az akkor aktuális király gyönyörködhessen a kilátásban.

 Iszonyú magasan van.

De tényleg szép a kilátás.

Csodaszép nap volt.

  

Simi egy éves lett!

Csak azt akartam leírni ide a kedves rokonoknak, hogy mennyire hálásak vagyunk Érte az Úr Istennek, hogy van ő nekünk, pedig nem terveztük. Minden nap megörvendeztet minket valamivel. Kis bohóc, nevetettő, aki ő maga is szeret kacagni, játszani. És itt felsorolhatnám, hogy mennyi minden tudománya van, mint hogy tud már néhány szót, vagy le és fel mászik egyedül a lépcsőn 2 emeletet, de nem teszem, mert akkor igen hosszúra nyúlna a poszt. És hát, mint mindenki, én is nagyon elfogult vagyok. És valamiért nagyon féltem őt...

Apa a profi

A múlt héten szülőire kellett mennem, a férjem bevállalta a 3 gyerkőcőt. Siettem haza, hogy hogyan boldogulnak.Bár biztam benne, erre nem szmítottam:

 Csend van, Simi apja hátán, aki nyújtófával a kézében süteményhez nyújtja a tésztát.
Elővett egy Stahl könyvet (előtérben látható) és kiválasztotta a diós rudakat és neki állt. De mivel én nem szeretem a diót, azt mandulára cserélte. Ez nekem egy karácsonyi ajándékkal ért fel.
 A recept:
5 dkg puha vajat, 10 dkg darált dióval, 10 dkg cukorral kkanál örölt fahéjjal összekeverünk és fél deci narancslével kidolgozzuk (férjem citromlével csinálta, mert nem volt itthon narancs).
A tésztához 25 dkg lisztet, 1 ek sütőporral, 1 ek cukorral egy csipet sóval elkeverjük és fél deci olajjal és 2 dl tejjel gyors mozdulatokkal jól kigyúrjuk. Lisztezett deszkán vékony téglalappá nyújtjuk és egyenletesen megkenjük a diós masszával. 5x10 cm-es csíkokat vágunk és összecsavarva tesszük a tepsibe. Tojássárgájával megkenjük és előmelegített sütőbe tesszük 200 fokra 10-15 percre.

A végerdmény, pedig nagyon finom, de inkább frissen finom.