A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kötődő nevelés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kötődő nevelés. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 14., szerda

Kötődően nevelő állatok 2

A veszprémi állatkerben idén is született 4 kiskatta két mamától. Az intézmény oldalán azt írják, hogy egyenlőre még a mamájuk hasán vagy hátán hordozza őket, de nemsokára az egész csapat kiveszi a részét a nevelésükből. Hát nem ez a természetes?

2011. augusztus 22., hétfő

Hogy nevelnek az állatok?

Már régóta érlelgetem a gondolatot, hogy összegyűjtök egy pár érdekességet az állatok világából, hogy ők hogy nevelnek, szoptatnak, hordoznak. Most egy kis ízelítőt adok a képekből és egyben felhívást intézek mindannyiotokhoz, hogy ha van valakinek bármilyen, olyan története, amit olvasott, vagy a házi állatánál megfigyelt és illik a Kötődően nevelő állatok gyűjteményébe. Akkor szánjon rá egy kis időt, hogy írja le.
Tegnap a Nürnbergi állatkertben voltunk. Ott fényképeztem ezeket:

 A kis majom egy pillanatra sem hagyta el a mamája biztonságos testét. Amíg ott voltunk egyszer  csak lefordult a mama keze közt , szopizott egyet, addig a mama magállt. Aztán vissza mászott és mentek tovább.
A fókák nagyon lenyűgöztek. A középső kicsi egész idő alatt szopizott, tehát elég hosszan. Az ő tejükről azt kell tudni, hogy extrémen magas a zsírtartalma -70%- (amíg a női tej zsírtartalma 1-12% között van napszak, babakor és a hátsótej-elsőtej arányától függően) ami lehetővé teszi a számukra a ritka szopikat, hogy eltudjanak menni vadászni. Amikor pedig jól laktak akkor az anyukájuk pocakján szundítottak egy jót.
Ezt pedig a Budapesti állatkert honlapjáról töltöttem le:
Érdemes összehasonlítani a tavaly januárban született gorilla kölyök egy évvel ezelőtti és mostani képeit: jól látszik ugyanis, hogy az akkor még egészen gyámoltalannak tűnő apróság milyen sokat fejlődött azóta.


A fejlődést persze nehéz grammban kifejezni, hiszen sem a születéskor, sem azóta nem tettük az állatot mérlegre. Ez ugyanis akkora beavatkozást jelentene a kölyök, az anyaállat és a csapat többi tagjának életébe, hogy több kárt okozna, mint amennyi hasznot hajtana. Így tehát a kicsi fejlődésének megítélésére az egy évvel ezelőtti és a mostani fényképek összevetése a legjobb módszer.

Ez  önmagáért beszél. A képek megtekinthetők: http://www.zoobudapest.com/bongo-sokat-nott-egy-ev
Egy másik cikkben arról ír, hogy a gorilla bébik, nagyon törékenyek, ezért az elején állandóan rajtuk csimpaszkodnak és nem hagyják el a mamájukat a 5 ÉVES korukig!
Szóval ilyen "érdekességeket" ill. természetességeket várok, hogy közösen tanulhassunk belőle.













2011. március 2., szerda

Miért nem sírnak az afrikai babák?

Kenyában és Elefántcsontparton nőttem fel. Tizenöt éves korom óta élek az Egyesült Királyságban. Azt azonban mindig is tudtam, hogy gyermekeimet (ha majd egyszer lesznek) otthon, Kenyában szeretném felnevelni. És igen, feltételeztem, hogy lesznek gyermekeim. Modern afrikai nőként, két egyetemi diplomával, negyedik generációs dolgozó nőként – viszont, ami a gyermekeket illeti, abban továbbra is tipikus afrikai nő maradtam.
Nagy-Britanniában kezdtem meg várandósságomat. Az a vágy, hogy szülőföldemen szüljek, olyan erős volt, hogy 5 hónapon belül eladtam a praxisomat, új céget alapítottam, és átköltöztem. A legtöbb brit várandós anyához hasonlóan én is faltam a gyermekekről és nevelésről szóló könyveket. (Később a nagymamám megjegyezte, hogy a babák nem olvasnak könyveket, és az egyedüli dolog, amit tennem kell az, hogy a saját gyermekemet „olvassam”). Többször is azt olvastam, hogy az afrikai gyerekek kevesebbet sírnak, mint az európaiak. Nagyon kíváncsivá tett, hogy miért.
Amikor hazatértem, megfigyeltem az anyákat és gyermekeiket. Mindenhol ott voltak, kivéve a legkisebbeket hat hetes korukig, ők általában otthon maradtak. Az első, amire felfigyeltem, az volt, hogy bár mindenhol jelen vannak, mégis nagyon nehéz kenyai kisbabát „látni”. Általában hihetetlenül bebugyolálják őket még mielőtt az édesanyja (néha édesapja) magára köti. Még a nagyobb, háton hordott babákat is nagy takaróval védik az időjárás viszontagságai ellen. A csomag az anyaméhet mintázza. A csecsemők szó szerint be vannak bábozódva a környező világ stressz-hatásai elől, amibe belépni készülnek.
A második megfigyelésem kulturális jellegű volt. Az Egyesült Királyságban az a feltételezés, hogy a kisbabák sírnak. Kenyában ennek pont az ellenkezője igaz. Azt feltételezik, hogy a kisbabák nem sírnak. Ha mégis – akkor valami rettenetesen rossznak kellett történnie; amit azonnal meg kell oldani. Az angol sógornőm ezt találóan így összegezte: „Itt az emberek nem szeretnek gyereksírást hallani, ugye?”
Mindez akkor nyert igazán értelmet, amikor megszültem és meglátogatott a falusi nagymamám. Az igazat megvallva, az én babám elég sokat sírt. Elkeseredetten és fáradtan, néha elfelejtettem mindent, amit valaha is olvastam és együtt sírtunk. A nagymamám számára a megoldás nagyon egyszerű volt „Nyonyo” (Szoptasd meg). Ez volt a válasza minden egyes nyikkanásra.
Volt, hogy nedves volt a pelenka, vagy azért sírt, mert leraktam, vagy büfiznie kellett, de legfőképpen egész egyszerűen csak mellen szeretett volna lenni – akár azért, mert enni szeretett volna, akár azért, mert megnyugvást keresett. Az idő nagy részében már magamon hordoztam és együtt aludtunk, ez tulajdonképpen csak természetes kibővítése volt annak, amit amúgy is csináltunk.
Hirtelen megtanultam, mi az afrikai gyermekek boldog nyugalmának nem túl bonyolult titka. A kielégített igények egyszerű összjátéka, miközben tökéletesen megfeledkezem arról az erőfeszítésről, hogy tudjam, hogy az adott pillanatban mi történik. A végeredmény az lett, hogy a kisbabám sokat szopott; sokkal többet, mint ami bármely könyvből kiolvasható, és a legszigorúbb táplálási előírásoknál legalább ötször gyakrabban.
A negyedik hónap táján, amikor a városi anyák nagy része elkezdi bevezetni a szilárd táplálékot az ajánlások alapján, az én kislányom visszatért újszülöttkori szokásaihoz, és minden órában szopni szeretett volna. Ez engem tökéletesen sokkolt. Az elmúlt hónapok alatt ugyanis az étkezések közötti idő szép lassan megnőtt, sőt, időnként már pacienseket is fogadtam anélkül, hogy csöpögött volna a tejem, vagy a lányom dadusa megszakított volna, hogy a kicsi inni kér.
Az anya-baba csoportba járó legtöbb anya, már szorgalmasan elkezdte a hozzátáplálást rizzsel és az összes érintett szakember, akinek bármi köze is volt a gyermekeinkhez – az orvosok, sőt még a dúlák is, azt mondták, hogy ez így van rendben. Az anyának is szüksége van pihenésre. Dicsértek minket, hogy csodálatos teljesítményt értünk el azzal, hogy 4 hónapos korig kizárólag szoptattunk, és biztosítottak a felől, hogy a gyermekeinkkel minden a legnagyobb rendben lesz. Nekem valami mégsem stimmelt, és tétovázva bár, de megpróbáltam összekeverni papaját (Kenyában a hozzátápláláshoz használt tipikus gyümölcs) lefejt anyatejjel, megkínáltam vele a kislányomat, de ő elutasította.
Így hát hívtam a nagymamámat. Kacagva kérdezte, hogy újból könyveket kezdtem-e olvasni. Majd elmagyarázta, hogy a szoptatás nem lineáris. „Majd ő megmondja neked, ha már készen lesz arra, hogy ételt egyen, és a teste is szólni fog.”
„Mit fogok csinálni addig?” kérdeztem izgatottan.
„Ugyanazt, amit eddig is, rendszeresen nyonyo (szoptass).” Így hát az életem lassult le, és úgy éreztem magam, mintha újból várandós lennék. Miközben a sorstársaim élvezték, hogy amióta elkezdték a hozzátáplálást rizzsel, és folyamatosan vezetik be az újabb ételeket, a gyermekük tovább alszik, én óránként-kétóránként együtt ébredtem a kislányommal, és nappal pedig magyarázkodtam a pácienseimnek, hogy a munkába történő visszatérésem nem a tervek szerint alakul.
afrika2 300jpg Miért nem sírnak az afrikai babák?
Csaknem egy héttel az előtt, hogy a kislányom öt hónapos lett, Nagy-Britanniába utaztunk egy esküvőre, valamint azért is, hogy bemutassuk őt rokonaiknak és barátainknak. Mivel kevés egyéb kötelezettségem volt, nem volt nehéz tartani az etetési ritmusát. Annak ellenére, hogy idegen emberek kínos pillantásait kellett elviseljem, nem voltam képes a szoptatásra kijelölt nyilvános helyeket használni. (a legtöbb kijelölt szoptató szoba mellékhelyiség volt, nem tudtam rávenni magam, hogy ezt használjam).
Azok az emberek, akikkel a lagziban egy asztalnál ültünk megjegyezték: „ Nagyon békés a kisbabája – de túl sokat iszik.” Csöndben maradtam. Egy másik hölgy megjegyezte: „Tényleg, valahol olvastam, hogy az afrikai gyerekek nem sokat sírnak.” Nem tudtam türtőztetni a nevetést.
Nagyanyám szelíd bölcsesség:
1. Ajánld fel a melled minden egyes pillanatban, hogy a baba nyugtalan – akkor is, ha éppen most etetted meg őt.
2. Aludjatok együtt. Sokszor még azelőtt kínálhatod neki a melled, mielőtt teljesen felébredne. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy gyorsabban visszaaludj, és sokkal kipihentebb leszel.
3. Mindig legyen veled az ágyadnál egy palack meleg víz, hogy inni tudjál és folyhasson a tej.
4. A szoptatást elsődleges feladatodként értelmezd, (legfőképp a fejlődési ugrások idején). Engedd meg a körülötted lévőknek, hogy megtegyenek érted mindent, amit csak tudnak. Nagyon kevés olyan dolog van, ami nem várhat.
5. A saját babádat olvasd, ne könyveket. A szoptatás nem lineáris – megy fel és le, valamikor pedig körbe. A saját gyermeked igényeinek Te vagy a legnagyobb szakértője.



J. Claire K. Niala

magyar fordítást a babafalva.hu oldalon található teljes egészében

[InCultureParent: http://www.incultureparent.com/2010/12/why-african-babies-dont-cry/]

2011. január 25., kedd

Távoli őseink gyereknevelési gyakorlata elősegíti gyermekeink erkölcsi fejlődését és együttérző-képességének növekedését

Távoli őseink gyereknevelési gyakorlata elősegíti gyermekeink erkölcsi fejlődését és együttérző-képességének növekedését


Találkozott-e valaha olyan óvodással, aki természetéből fakadóan együttérzőnek tűnt, és törődött mások érzéseivel? Aki együttműködő volt, és nemcsak a saját akaratának próbált érvényt szerezni? Nagy az esély rá, hogy ezt az óvodást szülei sokat tartották karjukban, hordozták, dédelgették, valószínűleg szoptatott baba volt, rendszeresen a szüleivel aludt, és gyakran teremtettek neki alkalmat arra, hogy a szabadban más gyerekek társaságában játsszon - ez szűrhető le a Notre Dame Egyetem kutatóinak legújabb eredményeiből.


A Notre Dame Egyetem pszichológia professzora, Darcia Narvaez által vezetett három kutatás is kapcsolatot mutat a vadászó-gyűjtögető társadalmakra (vagyis az emberiség történelmének mintegy 99%-ára) együttesen jellemző gyermekgondozási gyakorlat és a gyermekek jobb mentális egészsége, nagyobb empátiája, lelkiismeretük kifinomultabb fejlődése és magasabb intelligenciájuk közt.


"Kutatásunk azt mutatja, hogy erkölcsi érzékünk működésének gyökerei életünk kezdeti szakaszához nyúlnak vissza, a gyermekkorunkhoz, és függenek családunk illetve tágabb közösségünk érzelmi minőségétől" - mondja Narvaez, akinek szakterülete a gyermekek erkölcsi és jellemfejlődése.
A három tanulmány közt van egy háromévesek szüleinek nevelési gyakorlatára vonatkozó megfigyeléses vizsgálat, egy a nemzeti gyermekbántalmazást megelőző projekt eredményeit egyes gyermeknevelési stratégiákkal összevető longitudinális vizsgálat, valamint egy amerikai és kínai anyák nevelési gyakorlatát összevető összehasonlító vizsgálat. A longitudinális vizsgálat egy másik Notre Dame Egyetemi pszichológus, John Borkowski kutatási adatait elemzi, akinek szakterületét a gyermekbántalmazás és elhanyagolás fejlődésre gyakorolt hatása jelenti.


A világ más kutatóinak munkáival együtt Narvaez mindhárom kutatásának eredményeit is a Notre Dame októberi konferenciáján mutatják be, melynek címe "Az emberi természet és a korai tapasztalatok az evolúciós alkalmazkodás által meghatározott környezetben".


"Ahogyan ma ebben az országban gyermekeinket neveljük, az a mód egyre inkább megfosztja őket azoktól a dolgoktól, melyek lelki jólétet és erkölcsi érzéket eredményeznek" - mondja Narvaez.
Narvaez hat olyan jellegzetességet határoz meg, melyek távoli őseink számára megszokottak voltak:


1.Nagyon sok pozitív érintés (mint a verést kizáró nevelési módokban), emellett szinte folyamatos hordozás, ölelés, karban tartás.


2.A baba nyugtalanságára, sírására való azonnali reakció. Egy babát nem lehet "elrontani". Ez azt jelenti, hogy még azelőtt kielégíti a szülő gyermeke szükségleteit, mielőtt annak agyát a zaklatottság miatt elárasztanák a szervezetében termelődő mérgező vegyületek. "Az ilyen gyengéd, válaszkész gondozás nyugalomban tartja a gyermeki agyat azokban az években, amikor abban kialakul a személyiség, és a világ hívására adott válasz" - mondja Narvaez.


3.Szoptatás - ideális esetben 2-5 éves korig. A gyerekek immunrendszere nem alakul ki teljesen 6 éves korukig, az anyatej pedig biztosítja hozzá ezalatt a szükséges építőelemeket.


4.Több felnőtt gondviselő - a szülőkön kívül más olyan felnőttek jelenléte, akik szintén szeretik a gyermeket.


5.Szabad játék vegyes korösszetételű gyerektársaságban. Több tanulmány rámutat, hogy azok a gyerekek, akik nem játszanak eleget, hajlamosabbak a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarra (ADHD) és más mentális problémákra.


6.Természetes szülés, mely biztosítja az anyák számára azt a hormonális lökést, ami hajtóerőt ad az újszülött gondozásához.


Narvaez szerint az Egyesült Államok mind a hat felsorolt jellegzetesség tekintetében folyamatosan romló képet mutat. Ahelyett, hogy szüleik karjában lennének, a mai babák sokkal több időt töltenek babahordozókban, autósülésekben és babakocsikban, mint régebben. Az édesanyáknak csak körülbelül 15%-a szoptatja egyéves gyermekét, a nagycsaládok felbomlanak, és 1970 óta drámaian csökkent a szabad játéknak az a mennyisége, melynek a szülők teret adnak.


"Mindennapossá váltak a káros tanácsokon alapuló nevelési megoldások és hiedelmek, mint például a tápszerhasználat, a gyerekek elkülönítése a gyerekszobákban, vagy az az elképzelés, hogy elrontjuk a babát, ha nyűgössége esetén hozzá sietünk" - mondja Narvaez.
Akár ezen modern eljárások, akár más hatások következménye, a kutatások szerint a mai amerikai gyerekek egészsége és jólléte alacsonyabb szinten van, mint 50 éve: járványszerűen terjed a szorongás és a depresszió a fiatalok közt; az agresszív viselkedés és a gyerekkori bűnözés egyre gyakoribb; az empátia, ami az együttérző és erkölcsös viselkedés fő pillére, egyre gyengébben mutatkozik meg a főiskolai hallgatóknál.


"Számomra mint az erkölcsi fejlődés kutatója számára mindez nagyon fontos jelenség" - mondja Narvaez - "Azok a gyerekek, akik nem kapják meg első életéveikben a megfelelő érzelmi nevelést, sokkal hajlamosabbak az én-központúságra. A gyengéd, válaszkész gondozást folytató családban nevelkedő gyerekekhez képest kevésbé állnak rendelkezésükre az együttérzéshez kapcsolódó érzelmek."




Fordította: Patik Réka




Forrás: University of Notre Dame. "Child Rearing Practices of Distant Ancestors Foster Morality, Compassion in Kids."

.A cikk eredetiben a http://www.szoptatasportal.hu/node/1502 -on található.

2009. október 2., péntek

Felvegyem, vagy ne vegyem?

Csörgő Andi honlapját böngészve láttam ezt a cikket, amit jó átgondolnunk:

"Ha egy kisbabát letesznek, és nem veszik fel, amikor sír, azzal azt tanítják neki, hogy ő nem fontos, a jelzései sem fontosak, nem érdekesek és egyáltalán nem érdemes szólnia, ha valami baja van. Azt hiszem világos, hogy ez hova vezethet. Valóban megtanulja a kicsik nagy része néhány nap alatt az új „rendet”, a kérdés az, hogy valóban ez-e a cél."
 A cikk  folytatása
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...