2012. június 7., csütörtök

Feketeerdei kirándulás I. (a Duna forrása)

Csináltunk egy hosszú hétvégét a családdal és elkirándultunk a régen áhított helyre a Feketeerdőbe. Az első célpont a Duna forrása volt. A pontos helyéről a helyiek vérre menő vitát folytatnak évtizedek óta. Van egy szép kastély kert ahol egy gyönyörű szoborcsoporttal körül vett szökőkútat szoktak a turistáknak mutogatni. Hát mi ide nem mentünk el, hanem a földrajzilag pontos helyet kerestük. Ezt, egy Furtwangen nevű falucska hegyei közül előbukkanó Berg patak forrásával azonosítják. Ott már Duna forrás van kiírva, de csak egy jó pár km.re innen egy másik patakkal való találkozásától hívják a folyót is annak.

Még hó fogadott minket május elején:

Márton kápolna (Martin kapelle)
Ez maga a forrás. Itt tör először a felszínre a Duna torkolatától legmesszebb eső forrás.
Innen indul meg 2888 km.-es útjára, 10 országon keresztül. De itt még elfér a Pepe lába között. (próbálná meg Pesten :P)
A hegyről lekanyagrogva már ekkora.

A szomszéd kis falúban már kiszélesedik.
Gyönyörű tájak vannak erre. Annyira feltöltött a csodaszép hegyek között, lankákat belátva kocsikázni, teljesen feltöltött. Legszívesebben mindenhol megálltam volna egy kicsit csodálkozni és persze fényképezni. Ezen a pitypangos réten, aztán nem bírtam megállni, hogy ki ne szálljunk.


Utunk a Titee see mellett is elvezetett. A térképen már előre kinéztem, hogy biztos gyönyörű, így megállót terveztünk itt. Egy kicsit csalódás volt, hogy minden a turizmusról szólt. Bazárok csecsebecsék üzlete mindenhol. A parton vizibicikli és hajó kölcsönzök mindenhol. Azért a gyerekek unszolására mi is kipróbáltunk egyet.
Késő délutánra, mikor a Todtnauba értünk, már a falú aljáról kinéztem, hogy fent a dombtetőn álló pár házacska egyike lesz a mi éjszkai szállásunk.

És igazam lett. Kalandos kis utakon értük el a házunkat, ahol fogadtak a kedves házigazdák...

...és a gyönyörű kilátás, egy kis patak a ház előtt és a friss levegő.
Található a városkában egy bob pálya is. Az első képen szemből mutatom, hogy a hegy tetején, már alig látszik az indító állomás. A pálya szélén pedig barik legelésznek.
 Ez pedig a pálya tetejéről a kilátás. Libegővel lehet felmenni és így kb. egy órás a körút. Én Marcival mentem, állandóan fékeztem, ő meg kiabált:
-Anya itt nem kell fékezni itt van háló!


Holnap igyekszem folytatni a beszámolót.
Szép napot kívánok: Orsi

2012. június 5., kedd

Csak egy anya

Emailen kering a következő történet, mely sok erőt adhat, nekünk a megfáradt anyáknak, ha úgy érezzük, hogy nem becsülnek meg:

Egy nőtől - miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban - egy adatfelvevő hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett egy ideig tétovázott. Bizonytalan volt, hová is sorolja magát.
"Arra gondolok," magyarázta az adategyeztető, "hogy van-e munkája, vagy csak... ?"
"Természetesen van munkám!" csattant fel a nő. "Anya vagyok."
"Nincs ’anya’ kategóriánk foglalkozásként. A ’háztartásbeli’ fedi le ezt." mondta az adatfelvevő segítőkészen.
Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egyik nap ugyanilyen helyzetben találtam magam a városházán. A hivatalnok nyilvánvalóan egy karrierista nő volt. Magabiztosan, hatékonyan dolgozott, olyan jól csengő címet viselt, mint például "Hivatali kikérdező" vagy "Városi adatfelvevő".
"Mi a foglalkozása?" kérdezte. Mi késztetett arra, hogy ezt mondjam? Nem tudom. A szavak egyszerűen kibuggyantak belőlem.
"Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként.”
A hivatalnok abbahagyta pillanatnyi munkáját, golyóstolla megállt a levegőben. Felnézett, mint, aki rosszul hallott. Megismételtem a titulust lassan, kihangsúlyozva a leglényegesebb szavakat. Aztán csodálkozva láttam, hogy ezt mind leírta nagy fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre.


"Megkérdezhetem," mondta a nő érdeklődve, "egész pontosan mit csinál ezen a területen?" Hűvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül a hangomban, szinte kívülről hallottam, amint így válaszolok:
"Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem) laboratóriumban és terepen is. (normálisan azt mondtam volna kint és bent). Dolgozom a Felettesemnek (elsőként az Úrnak, aztán egész családomnak), és van már négy kreditem is (mindegyik lány). Természetesen a munkámhoz tartozó tevékenység igényli a legtöbb figyelmet az ember-szakmákban (melyik anya tagadja?) és gyakran dolgozom 14 órát 1 nap (inkább 24-et). Ebben a munkában jóval több a kihívás, mint más, "átlagos" foglalkozásoknál. A jutalom inkább a megelégedettség, mint pusztán a pénz.
Érzékelhetően folyamatosan nőtt az elismerés a hivatalnok hangjában, amint kitöltötte a nyomtatványt. Felállt és személyesen kísért az ajtóig.
Miközben hazafelé vezettem, fényes új karrierem lebegett a szemem előtt. Otthon 13, 7 és 3 éves labor-asszisztenseim üdvözöltek. Az emeletről hallottam új (6 hónapos) kísérleti modellünket gyermekfejlesztési programunkból, amint új hangmintáit próbálgatja.
Úgy éreztem, ütést mértem a bürokráciára. Hivatalos feljegyzés készült rólam egy, az emberek számára elfogadhatóbb foglalkozásról. "Egy újabb anya", vagy "Anyaság" már nem hangzik elég jól. Micsoda pompás pálya! Különösen, ha van egy titulus is az ajtón. Netán ez teszi a nagymamákat "haladó" kutatási munkatárssá a gyermekfejlesztési és emberi kapcsolatok területén, a dédnagymamákat pedig a haladó kutatási munkatársak ellenőreivé? Szerintem igen! Még azt is gondolom, hogy a nagynénik kutatási munkatárs asszisztenssé léphetnének elő!
Kérlek, tudasd ezt a jó hírt a többi
anyával,
nagymamával,
nagynénivel vagy
más barátoddal, akiket csak ismersz.
Legyen kevesebb gond és több áldás házadon, és kizárólag a boldogság lépjen be ajtódon!
AMEN
Ennek a történeten felbuzdulva amikor a főiskola után évfolyam találkozón a pszichológia tanszék vezetője megkérdezte, hogy én mit csinálok, hasonlóképpen válaszoltam. Főleg a kutatásért irigykedett. Megdicsért, és azt mondta, hogy ezt várta tőlem, hogy  ilyen sokra viszem :)
Jó lenne, ha a munkahelyek is tisztában lennének azzal mennyi minden készség járatódik csúcsra amikor mi csak anyák vagyunk! Nagy álmom, hogy csináljunk egy mozgalmat a gyermekes nők jogait védve!!!

Örülök, ha visszajelzel ha tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

2012. május 9., szerda

Búcsúzzunk...





A hétvégén, anyák napja volt, ami nekem kiskorom óta egy nem szeretett esemény, mert én is szeretném átölelni az anyukám, felköszönteni, de már nem tudom.
Mostanában nagyon sokszor jön szembe velem a halál, a veszteség. A kultúránkból szinte egészen kivesztek az búcsú szertartások, szinte tabu lett a halálról írni, beszélni. A gyász az elengedés egy folyamat, ami minden veszteségnél végbe megy, akár egy szerettünk elvesztéséről, akár egy álmunk be nem teljesedéséről szól.
A múltkor összeszedtem egy pár ötletet, hogy hogyan is lehet ezt a folyamatot egy kicsit könnyíteni. Merjünk szomorúak lenni, sírni, ettől nem leszünk gyengék. Aztán pedig keressük meg körülöttünk, hogy melyek azok a dolgok, amikben ott van ő.

- Ha valamit nem tudtunk elmondani vagy elbúcsúzni, akkor leírhatjuk egy levélbe, rákötjük egy héliumos lufira és útnak engedjük. Jó módja annak, hogy a bennünk rekedt, ki nem mondott gondolatok, érzések kijöjjenek. Olyanok, amik talán még meg sem fogalmazódtak konkrétan.




-Ha nem babáról van szó, akkor csinálhatunk neki egy "életrajzot". Írjuk le milyen fontos történések, helyszínek, emberek voltak az életében, pár jellemző történettel, rá jellemző szófordulattal, a világnézetéből egy egy szeletkét. Ehhez rendezhetünk gyűjtést a családban barátok között.
Mivel olyan régen nincs már velem Édesanyám (5 éves korom óta) nem is tudom már igazán milyen is volt ő. Sok mindenre emlékszem, a hangjára, ahogy mesélt nekem, beszélgettünk, énekelte nekem a reggeli ébresztőt és az esti altatót. Sok mindenben hasonlítunk. Sok mindent ugyanúgy csinálok mint ő, nem tudatosan és csak utána veszem észre. De azt hogy milyen ember volt, milyen tulajdonságai voltak nem tudom, mert mindig gyerekként néztem rá. Ezért azt terveztem ,hogy csinálok egy olyan albumot is amiben azt gyűjtöm, össze hogy a barátjai, családunk hogy emlékszik rá.

- Csináljunk különleges fénykép albumot (srapbook) az emlékére, ahol a rá, vagy a kapcsolatunkra jellemző pillanatok képeit leírásokkal tehetjük megfoghatóbbá és díszíthetjük a hangulatnak megfelelően. Kis személyes tárgyakat is csempészhetünk az oldalra. (utána nézhetsz a www.scrapbook.hu oldalon a technikának. a képet is innen másoltam)
Köszönöm
- Anyukámnak szeretnék csinálni egy ládikát, ahová összegyűjtöm a rám maradt használati tárgyaiból egy párat, levelekkel, fényképekkel, verseivel. Majd azt előszedegetve tudok elmerülni a rá emlékezésben. 


- Nálunk kezdenek a család hagyományaiba beékelődni azok a napok is a különleges napok közé  amikor a hozzátartozóinkra emlékezünk, de nem szomorúan, hanem ahogy emlékeinkben élnek, a maguk valójukban. Pl az anyukám szülinapján mindig valami olyan különleges sütit sütök, amit ő csinált régen, a papám szülinapján, augusztusban görögdinnyét eszünk (mert ez volt a kedvence) és persze közben felidézzük kedvenc történeteiket róluk a gyerekekkel.

- A fájdalom néha nem önthető szavakba. Bizonyos művészi tevékenységek oldhatják bennünk a kimondhatatlant. Keressünk olyan dalt vagy verset, ami elmondja helyettünk. Olyat ami amikor hallgatjuk, úgy érezzük, hogy az író tudja mit érezünk. Próbáljuk lefesteni a hangulatot, vagy egy közös emléket.

- Van még egy merész tervem, vágyam. Szeretnék egy kis kopjafát faragni anyukámnak és a nagypapámnak. Találtam egy erdélyi mestert akitől tudok megfelelő fát, szerszámot kapni és segít a tervezésben és kivitelezésben is. A kopjafáknak van egy szimbólum világa, ami elárulja, hogy milyen embernek készült. Ami közben készítek valamit, mindig a leendő tulajdonosára gondolok, szinte látom a szemem előtt. Így képzelem ez a faragásnál is. Még azt is eszembe jutott, hogy aki szeretne a családból csatlakozni, vághatna egy pár kanyarintást, hogy részese lehessen az emlékezésnek.

- Amikor anyukám elbúcsúzott tőlem, azt mondta, hogy amikor a felhők mögül kisüt a nap, akkor ő mosolyog rám. Azóta is sokszor mosolyog, mindig éppen akkor amikor a legnagyobb szükségem van rá. Hiszem hogy itt van velem és azokkal a kis szertartásokkal amiket leírtam, még erősebben érezem majd a jelenlétét.

Jól esik ha visszajelzel vagy megosztod  ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot: Orsi

2012. április 27., péntek

Állatos golyógurító


Virág szülinapjára készülünk. Keresgetem milyen játékokat tudnának játszani az udvaron a gyerekek. Ennnek a golyóguríto képét a http://parisbourke.com/ oldalon láttam (nagyon jó kis képek vannak)
     
Én extra vékony rétegelt lemezből vágtam ki lombfűrésszel a lyukakat és aztán a gyerekkel kifestettük. Ennyi.
 Siminek tetszik ;)





Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

2012. április 25., szerda

Házi mogyorókrémes kalács pillangók


A minap olvastam Limaránál, hogy kakaós pillangók készültek nála. Rögtön a szemem elé "jött" hogy milyenek is lehetnek, de nem olyanok voltak. Tehát az ihlet innen jött. Virág vitte az oviba ezeket a kedveseket a szülinapja alkalmából.

Vettem a kedvenc kalács receptemet, több mint a feléből egy nagy téglalapot nyújtottam rákentem a házi mogyorókrémet (a receptet Zamat és illatnál láttam és azt követtem), feltekercseltem, majd vékonyan szeletkre vágtam. Egy egy szeletet az ujjammal középen benyomtam, (mintha késsel el akartam volna vágni) ebből lett a pillangó egyik szárnya. Egy kicsit megcsíptem az alsó és a felső részt is a szárnyaknak. Középre a gyerekek sodortak egy testnek való csíkot a megmaradt tésztából. És jöhet a másik szárny.
A szemnek én kandírozott gyümölcsöt tettem, mert nem volt itthon mazsola. Ezt a legkisebb csibész előszeretettel lopkodta :)

 Bekenték tojással és mehetett a sütőbe. 6-8 perc alatt megsült a 175 fokos sütőmben.


A maradékból kakaós csiga lett, amit amúgy nem szeretek, de ez hihetetlenül finom volt, ünnepi reggelinek is.

Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi

2012. április 23., hétfő

Nem megy...

Mostanában nem nagyon tudok kézműveskedni. Nincs is kedvem neki állni, de annyira feszült vagyok, hogyha mégis akkor sem tetszik az eredmény.
Egy internetes  közösségben ismertem meg egy történetet, melyben egy három gyermekes édesanya, ápolta rákos férjét, aki a napokban elment. ...
Mindig ők járnak a fejemben. Hogy lehet ezt túlélni??? Itt sírdogálok a gép előtt minden hozzászólást olvasva, annyira fájdalmasak az írásai. Sok mindent meghatároz most nálam a történetük. Pl.  sokkal jobban becsülöm az egészséges férjem. Itt és mostban élni. Mindig csak készülgettem, hogy majd ha ez teljesül, majd hogyha meglesz az. De most igazán átérzem a bölcs mondásokat melyek arra buzdítanak, hogy ne várjunk. Szeressünk, bocsássunk meg, mondjuk el!

2012. április 5., csütörtök

Húsvéti képeslap ujjlenyomattal

Teljesen oda vagyok ezért a projektért!
 Ismét egy ujjlenyomatos, mert ez olyan személyes. A család összes tagja lenyomatolt, aztán zselés tollakkal egészítettem ki a testrészeket.
 Anya-fia :)
Olyan kis bohókásak lettek. Mindegyik más. És igen igen készült magyar felirattal is!

Még csináltunk tojást is ezzel a technikával. Műanyagtojást befestettem felül kékre, alul zöldre és erre nyomatoltunk.


Örülök, ha tudtam adni ötletet! Jól esik ha visszajelzel ha valami tetszett vagy ha vannak ötleteid! Szép napot kívánok: Orsi
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...