2012. január 17., kedd

Tekintsünk vissza, hogy tudjuk hová is tartunk!

Megint nagy szünetet hagytam, melynek egyik oka hogy egyfolytában minden kórság elkap engem, Karácsony óta egyfolytában beteg vagyok. A másik pedig az,  hogy azt a kis időt ami marad egy óriás projekt tervezésén és kivitelezésén munkálkodunk. Melynek neve a gyerekszoba játszthatóbbá tétele. Ez azt hiszem egy tőlem megszokott nyelv újító szó, az élet élhetőbbé tétele után szabadon. Azt hiszem ez illik a projektre a leginkább, mert célja, hogy a gyerekek igazán jól tudjanak benne játszani, akár velünk is :)

Ez a bejegyzést pedig Szilveszterre terveztem. Akkor szoktunk mi a férjemmel átgondolni az elmúlt évet. Jó számba venni mennyi minden történt, hisz aki sohasem néz vissza nem tudja honnan jött és milyen magasan van.
A szokásos technikáink pedig erre a következők:
- Fényképek 
Én időrenbe szoktam a képeket elraktározni, így könnyű dolgunk van. A gyerekek is imádják nézegetni, hogy mennyi helyen voltunk és kivel is találkoztunk stb.
- Legpillanatok, legesemények
Egymásnak teszünk fel kérdéseket, hogy mi volt a legkedvesebb emlék, vagy a legbántóbb gesztus, a legemlékezetesebb mondat, legmeglepőbb találkozás.
Ezt szoktuk felírogatni egymásnak vagy csak spontán kocsiban pl. kérdezgetünk egymástól.
- Veszteség- nyereség vonal
Ez egy pszichológiai eszköz és az életvonallal szokták csinálni, hogy a megszületéstől mostanáig húzott vonalon, berajzoljuk -mértékük szerint- lefelé a veszteségeket, felfelé a nyereségeket amik értek és így lesz egy fajta rálátásunk. Nos ez működik egy évvel is. Számomra mindig érdekes az, hogy mennyi mindennel bővülünk egy esztendő alatt, de olyan természetes lesz, ezért örülök, amikor számba vehetem őket.
-Álmok, vágyak tervek
Ezután pedig ezekről mesélünk, hogy mindezek után, hogy ránéztünk a múlt évünkre, mit szeretnénk kezdeni az újban. Ezek nem ígéretek, fogadalmak, csak megadjuk az irányt saját magunknak.

2011. december 23., péntek

Az első mézeskalács dobozom


Már régebb óta szemezgetek vele. Most rászántam magam. Sablon nem volt, de nem olyan nagy dolog a formázása. Kivágtam egy akkora lapot amekkora dobozt szeretnék és az oldalát pedig kis lapokból ragasztottam össze karamellel. Amire figyelni kell, az hogy a lapocskák ugyanakkorák legyenek és egyenes legyen az aljuk és a tetejük. Ehhez késsel egy kicsit meg kellett kapargatni.
A minta pedig a Magyar Népmesék indái. Pepe német főnőkének csináltam, így minden képen valami magyart szerettem volna és a férjemmel egyszerre ugrott be ez. A mázhoz kakaóport kevertem.
A belsejébe pedig házi szaloncukor került.

Ezzel a bejegyzéssel kívánok Áldott Karácsonyt! Amikor nincs rohanás és kapkodás, nincs kell és muszáj. Ünneplés, öröm, nevetés van, közös játék és nagy beszélgetések! Így hálát adva azért, hogy Megszületett!

2011. december 22., csütörtök

Idei mézeseim

Mécsestartók. A mázhoz egyszerűen még kakaóport kevertem.
 Szintén mécsest lehet tenni mögé. Az ablakokban pedig cukrot olvasztottam azok világítanak. Itt ilyen házak vannak :)
Falikép Betlehemmel.
Ez már a csomagolt állapot. Ezeket adtuk idén ajándékba. A kis szívecskék filcből készültek, egyedi hímzéssel.
Az óvónénik a gyerekek által készítetteket kapták.




2011. december 21., szerda

Hóemberek, túróból

Ezek a hóemberek bizony túróból készültek. Vagyis főzés nélküli túrógombócból. Marci és Virág óvodai búcsúztatójára készült ez a regiment.

Recept próbálok írni, de nem tudom pontosan mert itt már pl a túró állaga.
Főztem egy tejbegrízt nagyon sűrűre, hogy a kanál is megálljon benne. Egy másfél decis pohárnyi grízből, két deci tejjel. Belekevertem a kb. 150-200 gr túrót. Olyan állagúnak kell lennie, hogy formázható legyen de azért legyen tartása. Ízesítem reszelt citrom héjjal és mézzel. Ezután golyókat formázok belőle. Először egy nagyobbat, kb. 3 centi átmérőjűt, aminek a közepébe mehet egy mazsola, vagy már gyümölcs. Aztán egy kicsit kisebbet a fejének. Meghempergettem kókuszba.  Az orrát marcipánból gyúrtam. Színezni céklapor és kurkumával lehet természetesen és ételfestékkel ha meg is akarjuk enni. Olvasztott csokival pöttyöztem meg a szemét és a gombokat.

2011. december 18., vasárnap

Házi szaloncukor

Már olyan sokszor szerettem volna kipróbálni, de mindig azt hittem ez egy nagyon bonyolult és idő ígényes dolog. De idén neki álltam, mert csináltam egy szintén régóta vágyott mézeskalács dobozt és abba csak ezt tudtam elképzelni mint "töltelék". Most már bizton állíthatom, nem olyan bonyolult ez, sőt!



Karamellás szaloncukor:

Hozzávalók:
- 13 dkg kristálycukor
- 1,5 dl tejszín
- 4 dkg vaj
- 15 dkg darált keksz
- 20 dkg csoki /darált dió

 A kristálycukrot egy serpenyőbe szórom, és hagyom hogy lassú lángon megolvadjon és enyhén megbarnuljon. Ekkor leveszem a tűzről é s hozzáadom a vajat és a tejszínt. Megvárom amíg a sistergés elcsendesedik és egy pillanatra még vissza teszem a lángra, hogy egy neművé váljon. Megint leveszem a tűzről belekeverem a kekszet és összegyúrom. Mikor kihűlt akkor 2 cm átmérőjű kígyókat nyújtok belőle. Fel darabolom szaloncukor hosszúságúra és egy kicsit igazítok mindegyik küllemén is.
 Tudom ez nem valami guszta kép, bocsánat.
A jó fajta csokit vízgőz fölött felolvasztom és fogpiszkálóra szúrva belemártom a pucér cukraimat, hogy szalonképesek legyenek :)
Én most nem csokiba forgattam, hanem előbb a serpenyőben maradt karamellhez annyi tejszínt öntöttem, hogy sűrű folyós maradjon, ebben hemperget. Majd az  illatosra pirított diót darába.

Marcipános:
Hozzávalók:
- 20 dkg marcipán massza
- aszalt gyümölcs
20 dkg étcsoki a bevonathoz

A masszát lereszelem. Ezalatt a  gyümit forró gyümölcslébe áztatom egy kicsit, majd lecsöpögtetés után apróra vágom. Összekeverem őket és ugyan úgy járok el mint a karamellás változatnál.
Málna zseléssel is próbálkoztam, de amikor a forrócsokiba mártottam őket a zselatin olvadni kezdett és így nem maradt rajta a csoki :( Pedig annak igazán málna íze volt, mert málnából készült.
Sütőpapír és egy kicsit kisebb karácsonyi papír téglalapokba tekertem.
 Ez nekem most a dobozba került, amiről később mutatok képet!

2011. december 14., szerda

Betlehem felé

Marciék óvijában van ez a gyönyörű építmény. Csupa természetes anyagból, tették össze az óvónénik.
 24 kövecskét tettek sorba, beszámozva, amin halad Mária és József.

Amig megérkezik Betlehembe.



2011. december 13., kedd

Világító házikó girland

A gyerekek óvodájában láttam egy hasonlót és annyira megtetszett, hogy elkezdtem és megcsináltam. Az alapja 6x4 cm, a magassága szintén 4 cm.
Sablonokat terveztem, kivágtam őket és összeragasztottam a házikók alját.


 Majd havas tetőket vágtam ki, előre behajtottam őket, bele ragasztottam a led sort és így ragasztottam rá az alját.
 Nagyon kedves dísz lett belőle, mint egy kis falucska házai sorakoznának a ebédlő falán :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...